Jelenleg Numerológiával és Tarot kártyával foglalkozom - ezek olyan eszközök, amelyek segítenek mélyebben megismerni önmagad, felismerni a benned rejlő lehetőségeket, és ráláthatsz azokra a mintákra, amelyek akadályozzák a fejlődésed.
A célom, hogy valóban önazonosan tudj létezni - ne a régi mintáid vezessenek, hanem a saját belső igazságod!
Kiskorom óta érdekelt a spirituális világ. Édesanyám révén találkoztam először az angyalkártyákkal – mindig szerettem keverni a kártyákat, gyakran ki is ugrottak közben. Akkor persze még nem értettem őket, de akinek szólt az üzenet, az pontosan értette miről szólt az adott lap. És végül is ez a lényeg: nem a közvetítőnek kell értenie az üzenetet, hanem annak, akihez megérkezik.
Tinédzser koromban eltávolodtam ettől az egésztől. Hülyeségnek gondoltam a spiritualitást, az angyalokat meg pláne. Lázadtam minden ellen – nem csoda, hogy a családban látott dolgoktól is elfordultam. De az élet másként tervezett.
A húszas éveimben, amikor a közösségi médiában egyre többen kezdtek el a boszorkányságról beszélni, újra felébredt bennem a kíváncsiság. Elkezdtem könyveket venni a témában, beszereztem az első tarot paklimat. Onnantól nem volt visszaút – rájöttem, hogy imádom ezt a világot és egyre jobban el kezdtem önmagammal kapcsolódni. Azóta is folyamatosan mélyítem a tudásom. Tanulok, fejlődök, oldom a blokkjaim, figyelek és hallgatok az intuíciómra.
Nem tudom, pontosan merre visz az utam, mert ez egy állandó folyamat. A fejlődés sosem zárul le, nem érünk az út végére, csak tisztulnak és átalakulnak a dolgok bennünk. Ha most te is keresed, merre visz a sajátod, örömmel kísérlek el ezen az utazáson.
Nagyon örülök, hogy újra elindultam a spiritualitás és az önismeret felé, mert tudom, hogy sokat adhatok azoknak, akik hozzám fordulnak. A mai napig sokszor nem értem a lapok üzenetét – de nem is nekem kell értenem, hanem Neked!
Írj üzenetet és megbeszéljük, hogyan indulhatunk el együtt. Várlak szeretettel!
Tarot és Numerológia használatával támogatlak az utadon Önmagad felé. Tükröt tartok eléd, ami megmutatja az erősségeid, lehetőségeid, elakadásaid és blokkjaid.
Copyright © 2025 akovirozsasboszi – Minden jog fenntartva!